A minigolf a XX. század első évtizedeiben alakult ki, a legrégebbi feljegyzések az Egyesült Államokból származnak, de az 1920-as évek második felében már Európában is találhatóak információk a sportág elindulásáról. A minigolf tulajdonképpen a golfból alakult ki. Egyrészt a golf a nagyközönség számára nem mindenhol volt elérhető, ezért sokan szerették volna játszani egy olyan változatát, amelynek kisebb a területigénye. Ilyen indíttatásból épültek az első rövid távolságú, leginkább a “green”-hez hasonlítható pályák, ám mivel így a játék meglehetősen egysíkúvá vált, adódott az ötlet, hogy ezekre a pályákra építsenek akadályokat. Ettől kezdve különféle ötletes akadályokat tartalmazó minigolf-pályák terjedtek el. Az első, szabványoknak megfelelő minigolf létesítményt 1953-ban építették a svájci Locarno mellett. Ezután kezdett kialakulni a minigolf versenyjellege. A sportág nemzetközi szervezete 1959-ben alakult meg, és már abban az évben megrendezésre került az első Európa-bajnokság, majd később az első Világbaj- nokság is. A legsikeresebbek a svéd, a német és az osztrák versenyzők, nem utolsó sorban azért, mert náluk rendelkezik a minigolf a legnagyobb hagyományokkal.
:: A minigolf története Magyarországon
A minigolf története Magyarországon 1968-ra nyúlik vissza, ekkor épült az első pálya Balatonföldváron. A 70-es évektől egyre több, később egyre jobb minőségű pályák épültek, melynek köszönhetően 2000-re már 50-60 működő pálya állt a nagyközönség és a sportolók rendel- kezésére. 1993-ban megalakult a Magyar Pályagolf Szövetség, az első Magyar Nemzeti Bajnokság pedig 1994-óta kerül megrendezésre. 1997. az első nemzetközi siker éve. 2000-ben megalakult a Magyar Minigolf Szövetség, amelyet kitartó és következetes diplomáciai munka eredményeként 2001. augusztusában felvették a Nemzetközi Minigolf Szövetség tagjai közé. A nemzetközi versenyeken való részvétel folyamatossá vált, a sikerek száma is egyre nőtt. 2002-ben került megrendezésre az első fedettpályás Magyar Bajnokság, Százhalombattán. Ezt követően a fedett pályák száma is megsokasodott. A sportág ütemesen fejlődött, ismertsége és a veresnyzők száma folyamatosan növekedett. Az elért nemzetközi sikerek mellett már elengedhetelen lett egy Szakszövetség megalakulása. 2004-ben megalakult a Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség és ugyancsak ebben az évben készült el az első, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas pálya Tápiószentmártonban. 2005-ben hazánkban, Tápiószentmártonban került megrendezésre a Senior Nemzetek kupája és a Senior Európabajnokság. 2006-ban sikerült a Minigolfot a rendszeres állami támogatásben részesülő sportágak közé emelni. Ezzel lehetővé vált, hogy a Magyar versenyzők már az összes kontinens-bajnokságon részt vettek. A Szövetség jelenleg 13 egyesületet tömörít, közülük 2 kiemelten csak a fogyatékkal élők sportoltatásával foglalkozik. Az aktív, igazolt versenyzők száma folyamatosan növekszik, a szabadidő-sportolásra alkalmas pályák mellett, immár 21, szabványoknak megfelelő pálya áll rendelkezésre az ország különböző területein.
További érdekességek: www.minigolfvb.hu, www.minigolfsport.hu
:: Első Magyar Minigolf Központ – Budapest
A DETECT Üzleti Kommunikációs Kft. befektetésével, a Budai Sportoktató Akadémia üzemeltetésében és a Magyar Minigolf Országos Sportági Szakszövetség irányításával jött létre, a 18 világított pályából álló, különleges akadályokat felvonultató létesítmény. A pálya Budapest első, nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas, szabványoknak megfelelő miniatűrgolf (eternit) pályája. Területe kb: 800 nm.
A létesítmény, a 2008. évi világversenyek alkalmával kiegészül további 18, szintén nemzetközi szabványoknak megfelelő filcgolf pályával. A pálya, átadása óta otthont ad számos magyar bajnoki versenynek, sportrendezvényeknek, lehetőséget biztosít az iskolások sportoltatására, edzőképzésre, a válogatottak felkészítésére, illetve nyitva tartja kapuit a nagyközönség számára is. A sportpálya akadálymentesített, így a mozgássérültek fogadására is alkalmas. A pálya, az étterem szolgáltatásaival céges rendezvényekre is igénybe vehető.
További érdekességek: www.minigolfvb.hu, www.minigolfsport.hu
A bérletek a helyszínen megvásárolhatóak, vagy
utánvétellel megrendelhetőek az email címen is!
:: ELTE Sport Kft – Budai Sportoktató Akadémia (BSA)
:: Versenyek
A 2008. évben, első kelet-európai helyszínként Budapest ad otthont a Minigolf Világszövetség (World Minigolf Sport Federation) Ifjúsági Nemzetek Kupája és Világbajnokság versenyeinek.
Megtiszteltetést, és egyben nagy felelősséget is jelent számunkra, hogy Magyarország nyerte el a sportág idei ifjúsági világ- versenyeinek rendezési jogát. Tudjuk, sokak elképzelésében a minigolf a mai napig nem nyerte el az Őt megillető, méltó helyet. Igen, tisztában vagyunk azzal is, hogy bizonyos esetekben, a sportág említése csupán elnéző mosolyt csal az arcokra. A minigolf az elmúlt évtizedek alatt igazi sportággá fejlődött, Szakszövetsége, Nemzeti Bajnoksága van, és a versenyzők mellett a szabadidejükben minigolfozók száma is egyre több. Európa számos területén örvend a minigolf óriási népszerűségnek, több országban pedig a legnépszerűbb szabadidősportok egyike.
Büszkén mondhatjuk: a feltételek már hazánkban is folyamatosan közelítenek ahhoz, hogy a minigolf Magyarországon tömegsporttá váljon.



küldés...