Gödöllői Királyi Kastély Emléklapja 

 

Budapestre jön a világ minigolf ifjúsága

Augusztus 6–9. között ifjúsági minigolf-világbajnokságnak ad otthont az ELTE Mérnök utcai sporttelepén található Detect Minigolf Központ.

A minigolf Európa- szerte a legnépszerűbb szabadidősportok egyike.220-801
A jelenleg Magyarországon még kevéssé ismert sportág előtt óriási perspektíva áll, hiszen a minigolf teljes értékűen művelhető bármely életkorban, különleges fizikai felkészültség nélkül, még a mozgáskorlátozottak számára is. A hazai szakszövetség – az iskolákkal együttműködve – komoly eredményeket ért el az utánpótlás-nevelés, valamint pályatelepítések elősegítésének terén.

A budapesti világbajnokság során a világ jelenlegi legjobb fiatal játékosai mérik össze tudásukat. A négynapos versenyen 14 nemzet sportolói várják a minigolf iránt érdeklődőket. Az eseményt 18 eternit- és 18 filcgolfpályán zajlik majd.CompTIA 220-802
Az elődöntőkre augusztus 6–7-én, a döntőkre 8-án pénteken kerül sor. A rájátszást augusztus 9-én lesz, a fiúknál a legjobb 32, a lányoknál pedig a legjobb 16 versenyző részvételével.

http://itthonotthonvan.hu/cikkek/18939/budapestre_jon_a_vilag_minigolf_ifjusaga

Kiemelt ügyfeleink

Groupama Biztosító Zrt.
Euroway Networking Kft
B&V Group
Revital Zrt
Fővárosi Bíróság
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Gödöllői Királyi Kastély
Szentendre EÜ Intézményei

Facebook

  • Írjon nekünk!

  • Kapcsolat

    Detect Kft.

    431 0540, Fax: 431 0549

    06 20 925 5951, 06 20 954 6799

    info@detect.hu

    1103 Budapest, Kőér u. 2/E.

    Hírlevél